A francia nyílt teniszbajnokság negyedik napjának magyar szurkolókat érintő fő kérdése az volt, hogy az első körben remeklő Czink Melinda tovább menetel-e a haramdik fordulóba. A női egyesek második körében a 22. kiemelt Anastasia Pavlyuchenkova volt az ellenfél, aki korábban Arn Grétát búcsúztatta két szoros szettben.
Pályafutásuk során eddig egyszer találkoztak 2009-ben Marokkóban, ahol nagyon küzdelmes három szettben végül a magyar lány jutott tovább. Ez persze nem sokat jelentett a mai mérközés szempontjából, hiszen az orosz, Melindához képest azóta 91 hellyel előrébb került a WTA ranglistán, és esélyesként lépett pályára.
A meccs elején mindketten simán hozták szerváikat, az első szorosabb játék a 6. game-ben jött össze, amikor Melinda break labdához jutott és harmadik nekifutásra el is vette Pavlyuchenkova adogatását. Sajnos az orosz a következő játékban visszavette a break előnyt, majd hozta adogatását, így az állás 4-4-re módosult. A 9. game-ben Pavlyuchenkova többszöri nekifutásra sem tudta elvenni Melinda adogatását, és 5-4-nél a magyar lány szettlabdához jutott. A lehetőséget kihasználva Czink Melinda 6-4 arányban nyerte az első szettet.
A második szett elején Pavlyuchenkova azonnal elvette Melinda adogatását és bár a magyar mindent megtett, hogy visszavegye a break előnyt, az első két game-et elveszette. Sajnos az előny a szett végéig kitartott, így 6-3 arányban az orosz könyvelhette el magának a második játékot.
A harmadik, döntő szettet Pavlyuchenkova kezdte adogatással, melyet Melinda azonnal elvett, így break előnnyel kezdhette az utolsó felvonást. Sőt, 2-0-nál újabb break labdához jutott, de sajnos ellenfele fordított és hozta adogatását. A 6. játéktól Melinda játéka szétesett, egyre többet hibázott. Elveszett a break előny, sőt mivel Pavlyuchenkova hozta adogatását. Már 4-3-ra vezetett, majd ismét elvette a magyar szerváját és 5-3-nál már a meccsért adogathatott. Az utolsó game-ben már játékot sem engedett Pavlyuchenkova, így a szoros, mérközés vége az utolsó még versenyben maradt teniszezőnő kiesésével zárult. Czink Melinda így nem tudta beállítani 2009-ben, a Roland Garros-on elért rekordját és nem jutott a harmadik fordulóba.