Nyolc nap múlva startol a francia nyílt teniszbajnokság. Idén először 4 magyar teniszező (Babos Tímea, Szávay Ágnes, Arn Gréta, Czink Melinda) kezd főtáblán.
A Roland Garros első férfi tornáját 1891-ben, női versenyét pedig 1897-ben rendezték. 1925-ig csak francia klubok tagjai indulhattak, majd 1968-tól, a világon elsőként teljesen nyilttá vált a nevezés.
A legemlékezetesebb magyar női szereplés Körmöczy Zsuzsa nevéhez fűződik, aki 1958-ban egyéniben az angol címvédő Shirley Bloomer Brasher legyőzésével lett a torna legjobbja. Egy évvel később kishíján megismételte sikerét, ám a szintén angol Christine Truman Janes két szettben legyőzte őt. Körmöczy Zsuzsa 1958-59-es remek szereplésénél ki kell emelni, hogy bár akkoriban még amatőr versenyként tartották számon a Roland Garrost, úgy tudott tornát nyerni, hogy 11 évvel korábban már negyeddöntős volt, majd 5 évet (két wimbledoni verseny kivételével) tejesen kihagyott.
Legutóbbi felnőtt magyar siker Szávay Ágié, aki 2009-ben 4. körig, azaz legjobb 16-ig jutott. Itt két szettben kapott ki Cibulkovától, de így is fantasztikus eredményt ért el, főleg, hogy az ezt megelőző mérkőzésen 6-0, 6-2-re búcsúztatta az idősebb Williams nővért. Ági egyébként juniorként is szép sikereket tudhat magáénak, 2005-ben, 16 évesen egyéniben és párosban is bajnok lett. Tavaly folyamatosan kiújuló sérülése miatt nem indult és idei stuttgarti visszatérése sem adott okot örömre, hiszen a kvalifikáció első körében búcsúzott. Reméljük, amennyiben egészséges lesz a 2009-eshez hasonlóan szép pillanatokat szerez majd nekünk...
A magyar női játékosok közül ma Babos Tímea a legmagasabban jegyzett. Márciusban Monterrey-ben Alexandra Cadantu-t győzte le a döntőben és ezzel élete első WTA torna győzelme mellett 69. helyét is ünnepelheti a hivatalos ranglistán. Timi most először szerepelhet főtáblán Grand Slam tornán. Az idei Austral Openen már igen közel állt ehhez, de a kvalifikáció második körében a száz hellyel hátrébb sorolt grúz Margalita Chakhnasvili-től két sima játszmában kikapott. A Roland Garros vörös salakja persze neki sem ismeretlen, hasonlóan Szávayhoz, junior korosztályban szép eredményeket tud felmutatni. 2009-ben óriási csatában 8-10-es döntő szettel bukták el partnerével a páros finálét, 2010-ben az amerikai Sloane Stephens oldalán azonban megnyerte a salaktornát. Ebben az évben egyébként egyetlen vesztett Austral Open (itt még a kanadai Gabriela Dabrowski volt a partnere) döntő miatt nem sikerült mind a 4 nagy tornát megnyernie, hiszen Stephens-szel Wimbledonban és a US Openen is diadalmaskodtak a lányok versenyén.
Tímeát két nappal ezelőtt honfitársa, a 122. helyen rangsorolt Czink Melinda ejtette ki a Cagne-sur-Mer-ben rendezett salakos tornán. Melinda 2009-ben már 3. körös lehetett a Garros-on ott azonban a 7. kiemelt Kuznetsova két sima szettben búcsúztatta. Mentségére ebben az évben Svetlana Kuznetsova meg is nyerte a Roland Garrost.
A negyedik magyar a női főtáblán Arn Gréta, aki profi pályafutásának 14 évében 9-szer indult, de még egyszer sem sikerült az első körnél tovább jutnia. Áprilisban még a 10 hellyel előrébb rangsorolt Kateryna Bondarenko-t verte Stuttgartban, azóta azonban a Budapest Openen és az éppen befejeződött madridi kék salakos tornán is első körben búcsúzott.
Bár a magyar férfi tenisz Grand Slam sikerei az utóbbi években nem túl számottevőek, meg kell említenünk, hogy 1947-ben Asbóth Józsefnek köszönhetően volt Roland Garros győztesünk. Asbóth kora legnagyobb magyar tenisz csillaga volt, pályafutása során 13-szor nyerte meg a magyar bajnokságot.